Cégünk 2008-ban alakult. A Borsod Volán Zrt. és Miskolc Városi Közlekedési Zrt. megbízható hátterével személyre szabott valamint egyéni igényekhez igazodó korszerű képzéssel és több évtizedes, a közlekedés terén szerzett tapasztalattal elégíti ki ügyfelei igényeit.
A társaság célja
A társaságot a tulajdonosok azzal a céllal hozták létre, hogy részben a Borsod Volán Zrt. számára, részben az MVK Zrt. számára biztosítsa az autóbuszvezetői utánpótlást, valamint a közlekedésfejlesztés területén segítse munkáját, illetve az oktatási és tanácsadási keresleti piac számára gazdasági alapon végezzen szolgáltatást.
Az alapítók a társaság létrehozásakor történt megállapodásnak megfelelően az MVK Zrt. a Borsod Volán Zrt. ÉMOK Kft. -ben lévő 51 % tulajdonrészéből 21 %-ának megfelelő részesedést megvásárolta.
Ezzel az Észak-magyarországi régió legnagyobb két közlekedési vállalatának és a közlekedési szakma fejlesztésének stratégiai kérdései egy gazdasági alapokon nyugvó érdekeltségben is megtestesülnek.
A társaság fő tevékenységi köre:
- járművezetői oktatás
- továbbképzések, átképzések
- tanácsadói tevékenység
- kiadványok szerkesztése
- konferenciák szervezése
- egyéb szakmai tudományos tevékenység végzése
